Doktori cselekmény megindítása

Az aktuális Működési Szabályzat és Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat alapján a fokozatszerzési eljárás megindítására új eljárási rend szerint is lehetőség van. Azok, akik 2012. májusában már rendelkeztek abszolutóriummal választhatnak a korábbi és az új szabályzat szerinti rend között.

Mindkét szabályzat megtalálható az Iskola/Szabályzatok menüpont alatt.

Korábbi rendszer: (akinek 2012 júniusában már volt abszolutóriuma, választhat a régi és az új rendszer között)

1. Abszolutórium megszerzése 6. félév végén (legkésőbb 12. félév végén) à hallgatói jogviszony megszűnik

2. Munkahelyi vita az abszolutórium után max. két évvel

3. Fokozatszerzésre jelentkezés (február 15-ig, szeptember 15-ig) a doktorjelöltség TDT határozat napjától, FONTOS: 72 hónappal a beiratkozás után legkésőbb el kell indítani, ha nem, törölni kell a hallgatót.

A TDT a publikációs követelmények teljesítését szigorúan veszi!

FONTOS: A doktorjelölteknek a doktori védés benyújtásáig minimálisan 10 publikációval kell rendelkeznie, vagy  megjelenésüket igazolnia. Ebből a kutatási témájához kapcsolódóan egy „A” , három „B”, „C” kategóriás folyóiratban, vagy ezekkel egyenértékű tanulmánykötetben, továbbá legalább kettő nemzet­közi, azaz idegen nyelven és külföldön megjelenő tudományos közleményben. (ez a szabályozás az új rendszer szerint van, de egységesen vonatkozik mindenkire!)

4. Legkésőbb két éven belül le kell tenni a szigorlatot és a dolgozatot be kell nyújtani (célszerű a jelentkezéssel együtt).

Dokumentumok:

1. Jelentkezés munkahelyi vitára (ez bármikor lehet)

2. Jelentkezés fokozatszerzésre (határidő: február 15. és szeptember 15.)

A formai követelményekre ebben az esetben is az új szabályzatban leírtak a mérvadók.

 

Új rendszer: mindenkire vonatkozik, aki 2012 júniusa után szerzett abszolutóriumot

1. Abszolutórium megszerzése 6. félév végén (legkésőbb 12. félév végén)

2. Lehet fokozatszerzésre jelentkezni (TVSZ 7/a mellékletben a jelentkezési lap!, minden évben szeptember 15-ig és február 15-ig), ezáltal doktorjelölt lehet a hallgató (TDT határozat napjától)

3. Ezután 24 hónap áll rendelkezésre a következőkre: műhelyvita (külön kell rá jelentkezni: TVSZ /b melléklet), szigorlat, nyilvános vitára dolgozat beadása (Jelentkezés doktori védésre: jelentkezési lap TVSZ 11. melléklet).

4. Védés

A felvételtől számított 72 (egyéni felkészítés esetén 36) hónap elteltével megszűnik a jogviszony, ha a doktorandusz nem kezdi meg a fokozatszerzési eljárást.

 

Védésre való jelentkezés (új rendszer):

A doktori védésre az a doktorjelölt jelentkezhet, aki

a)      kérelmet nyújt be a doktori védés megindítására,

b)      a publikációs tevékenységét igazolja, s az regisztrálásra került a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT),

c)      az előírt konferencia előadásokat teljesítette,

d)     a 32. §-ban meghatározott nyelvi követelmények teljesítését igazolta,

e)      eredményesen lezajlott munkahelyi vitán van túl,

f)       a szigorlatait sikerrel teljesítette,

g)      a tudományos munkáját témavezetője részletesen értékeli és a beterjesztést támogatja,

h)      a disszertációt és kellékeit leadja,

i)        az eljárási díjat befizette.

 

A doktori értekezés és tézisfüzet (munkahelyi vitára és védésre is azonos feltételek!) formátuma, darabszámok stb. 8. és 9.  mellékletben olvasható!

 

Dokumentumok:

1. TVSZ 7/a melléklet: Fokozatszerzésre jelentkezési lap: minden év szeptember 15. és február 15. határidővel

Mellékletek:

  • a doktori képzésben szerzett abszolutórium dokumentuma,
  • nyilatkozat, hogy a jelöltnek 2 éven belül nem volt sikertelenül lezárt doktori eljárása (ugyanezen tudományszakon),
  • a témavezetői értékelés és nyilatkozat a cselekmény megindításáról,
  • részletes tudományos életrajz.

A TDT dönt a befogadásról.

2. TVSZ 7/b melléklet: Munkahelyi vitára jelentkezés (a munkahelyi vitát mindig az adott PhD hallgató tanszéke szervezi, ha nem az egyetemen dolgozik, akkor a Doktori Iskola is együttműködik a szervezésben)

Mellékletek:

  • a Doktori értekezés-tervezet benyújtása két példányban,
  • a Tézisfüzet-tervezet benyújtása 3 példányban,
  • a témavezetői értékelés

3. TVSZ 7/c melléklet: Jelentkezés szigorlatra FONTOS: 1 évben kétszer szervez szigorlatot a Doktori Iskola, ősszel és tavasszal, ezt figyelembe kell venni! (ÚJ)

4. TVSZ  11. melléklet: Jelentkezés védésre: FONTOS: a dolgozat akkor küldhető ki az opponenseknek, ha a TDT elfogadta a jelentkezést. Figyelembe kell venni, hogy TDT meghatározott időszakonként van csak. A TDT itt vizsgálja a publikációs követelmények teljesülését (a fokozatszerzési kérelemnél még nem).

Mellékletek:

  • az egyetemi oklevél hiteles másolata (külföldön szerzett oklevél esetén az elismertetés dokumentuma), vagy egyszerű másolat – ebben az esetben az eredeti a dékáni titkárságnál bemutatandó,
  • idegen nyelvű eljárás engedélyezése iránti esetleges kérelem,
  • a témavezető értékelése,
  • doktori értekezés 4 példányban,
  • a tézisfüzet 10 példányban,
  • a doktori értekezés és a tézisfüzet CD-n pdf formátumban,
  • a doktori képzésben szerzett abszolutórium dokumentuma,
  • az értekezés tervezet műhelyvitájának jegyzőkönyve,
  • a jelölt tudományos munkásságát bemutató dokumentumok (a szakma által rangosnak tartott, lektorált, tudományos folyóiratban vagy kötetben, továbbá jelentősebb hazai és külföldi konferenciák kiadványaiban megjelent – részben megjelentetésre elfogadott közlemények jegyzéke és különlenyomatai),
  • a Magyar Tudományos Művek Tárába felvezetett publikációs jegyzék nyomtatott változata,
  • két nyelv ismeretét bizonyító dokumentumok: egy államilag elismert legalább középfokú C típusú nyelvvizsga angol vagy német nyelvből, valamint egy államilag elismert legalább alapfokú C típusú nyelvvizsga angol vagy német vagy francia vagy olasz vagy orosz vagy spanyol nyelvből (a két nyelvvizsga nem lehet ugyanazon nyelvből),
  • részletes tudományos életrajz, (egy vázlatos és egy folyamatos szöveges változat, ez utóbbi egyes szám 3. személyben, amelyet ismertetnek a vita alkalmával),
  • az eljárási díj befizetésének igazolása.
  • A Jelölt nyilatkozatai:

Nyilatkozat (1) Nem volt sikertelenül lezárult doktori védés 2 éven belül

Nyilatkozat (2) A benyújtott doktori értekezés a Jelölt saját munkája

  • A témavezető nyilatkozata:

Nyilatkozat (3) A témavezetői feladatok ellátásáról

+ kell egy Igazoló lap is (jelentkezési lap mellékletében megtalálható)

+ Doktori témavezetői javaslat bírálókra és bizottsági tagokra (ÚJ) (jelentkezési lap mellékletében megtalálható)

 

 

 

Kapcsolat

Széchenyi István Egyetem
Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola

Cím: 9026 Győr, Egyetem tér 1. ÚT210.
Tel.: + 36 (96) 503-400/3200
E-mail: titkarsag.rgdi@sze.hu

SzEEDSM Doctoral Program

Eseménynaptár

Levelezős konzultációs hétvége 2017. szeptember 22. - 2017. szeptember 23.
Alkotóhét 2017. szeptember 25. - 2017. szeptember 29.
Szakirányválasztás 2017. szeptember 25. - 2017. szeptember 29.
Szenátusi ülés 2017. szeptember 25. 14:00 - 16:00
HÉHA - Luther és az angol reformáció 2017. szeptember 25. 18:00 - 19:00